2011. október 30., vasárnap
Kimi to Boku
Újabb anime keresgélő körútra indultam, és nem hiába. Kimi to Boku. ♥ Régebben csak mangaként ismertem, illetve úgy se, mivel, amikor pár évvel ezelőtt rátaláltam, csak a manga borítóját nézegethettem, azt is a mondóban, mivel neten jóformán semmi nem volt fent róla, azóta el is felejtettem, egészen mostanáig. Az új 2011-es őszi bemutatókban találtam rá újra, és mit ad isten, anime készült belőle, amiből már 2 résznek van is magyar felirata fent neten -amit mellékesen már meg is néztem azonnal-. Azt kell, hogy mondjam, hogy irtó aranyos anime. Imádom. A karakterekkel egyszerűen nem lehet betelni, olyan édesek. Az alaptörténet jóformán csak annyi -eddig-, hogy van 5 fiú, akik kicsi koruk óta jó barátok, és most középiskolába is együtt vannak. ( Az első kettő részben, csak négy fiút ismerhetünk meg, majd a harmadik résztől kezdve jön az ötödik. ) A srácok kiskori emlékeiket idézik fel olykor-olykor, megismerhetjük a személyiségüket, régi történeteiket, valamint jönnek sorra az újabb szereplők is. Számomra az ikrek, Yuki és Yuta visz mindent. Imádom a bamba, és érdektelen természetüket, Shun-ról konkrétan ha az első rész, első 10 másodpercében nem szólal meg, azt hiszem róla, hogy lány a hosszú hajával, és az aranyos arcával. (Az már lényegtelen, hogy utána láttam meg a fiú egyenruhát rajta..) Kaname pedig az a tipikus diáktanács elnök típus (aki tényleg az!). Szemüveges, fekete hajú, okos, aki mindig bölcs dolgokat mondd, és próbál segíteni. Valamint muszáj megjegyeznem, hogy ez is olyan anime, ahol az összes szereplő nevét megtudtam azonnal jegyezni.. A rajzolása hasonlít nekem a Natsume Yuujinchou animére, amit szintén nagyon szeretek. Mindent összevetve, egy újabb olyan gyöngyszem számomra, aminek érdemes kivárni a végét.
Soldier Blue remembered him <$BlogItemDateTime$>
| comment link
2011. október 15., szombat
Hourou Musuko (The Wandering Son)
Nagyjából egy héttel ezelőtt belekezdtem egy animébe, amit azt hiszem 2-3 nap alatt(hétvégén) be is fejeztem sikeresen, mivel fent volt az összes rész. Nem kellett rá várni. Nem a grafika ragadott meg, vagy a maguk a szereplők kinézete, ami általában nálam döntő tényező, hanem az, amit ismertetőben olvastam. Abban se lőtték le a poént, de kíváncsiságból nekikezdtem. Nem bántam meg.
A történet nem egy konkrét történelmi háttéren alapszik, nem fantasy, nem horror, nincsenek benne szuperhősök, nem gyilkolnak, de még csak nem is nyomoznak benne. Akkor mitől lehet érdekes? Attól, hogy egy emberek számára talán ritka, de általános problémát vet fel. Mégpedig a nemekkel kapcsolatban.
Nagyjából vázolom fel az anime mondanivalóját, de egyúttal ezzel el is árulom az egésznek a történetét. Adott egy fiatal tizenéves fiú, aki még most van a serdülőkorában. Illetve még nincs.. hiszen ez a lényeg. A srácnak gyönyörű bőre, selymes haja, és tökéletes alakja van. Egyszerűen szép, egyszerűen lányos. Ez még nem is annyira furcsa, csak hogy a fiú már több éve azzal tölti ki a napjait, hogy lánynak öltözik. Mivel ő egyértelműen lány akar lenni. Itt a történet nem áll meg, hiszen megismerkedhetünk régi barátaival, osztálytársaival általánosból, akik ugyancsak hasonló "problémákkal" küszködnek. Az egyik lány barátja(akibe régóta szerelmes) fiú szeretne lenni, és teljes mértékben el akarja kerülni, hogy bármelyik testrésze is nőiesen kidomborodjon. A harmadik ismét egy fiú, aki saját bevallása szerint a saját neméhez vonzódik. (gyakran dicséri a férfi tanárjait, hogy milyen jól néznek ki stb.) Ezeken túl bemutatnak egy régi baráti sokszöget, régi kapcsolatokkal, újakkal, tehát egy része azt teszi ki, hogy a múltat mutatja be. Mi volt, milyen lett, honnan, hova jutottak az érzéseikkel a karakterek. A történet tehát alaposan végigfut egy szokványos úton, ami a gyerekek felnőtté válását eredményezi. Azt mutatja be, hogy min megy végig egy fiatal a serdülőkorban, milyen új dolgokkal kell számolnia a testében belül, és kívül. Számomra szép történet, aranyos karakterekkel, a grafikája az aquvarellhez hasonlít.
Gondolkoztatok, már azon, hogy talán jobban tudnátok érvényesül a másik nemben? Nyilván valaki ostobaságnak nevezné, és teljes mértékben elutasítaná az efféle gondolkodásmódot, de én teljesen egyet értek ezzel a felvetéssel: Én átérzem milyen.
Címkék: anime, hourou musuko, the wandering son
Soldier Blue remembered him <$BlogItemDateTime$>
| comment link
|
the*girl
Name: the|girl Age:
something
Job: none|now
From: the|beach
recent*breaks
Kimi to Boku
Hourou Musuko (The Wandering Son)
Hyakujitsu no Bara (Maiden Rose)
Axis Powres Hetalia
Itsuka no Kimi e
Boys Love 2
past*loves
július 2011 október 2011
other*guys
blog-1
blog-2
blog-3
the*cafe
paste the tagboard codes -HERE-
heartbreakers
link-a
link-b
link-c
therapists
Blogger
BlogSkins
Clone
memories of him
designed by Clone,
only at blogskins
|