2011. október 30., vasárnap
Kimi to Boku
Újabb anime keresgélő körútra indultam, és nem hiába. Kimi to Boku. ♥ Régebben csak mangaként ismertem, illetve úgy se, mivel, amikor pár évvel ezelőtt rátaláltam, csak a manga borítóját nézegethettem, azt is a mondóban, mivel neten jóformán semmi nem volt fent róla, azóta el is felejtettem, egészen mostanáig. Az új 2011-es őszi bemutatókban találtam rá újra, és mit ad isten, anime készült belőle, amiből már 2 résznek van is magyar felirata fent neten -amit mellékesen már meg is néztem azonnal-. Azt kell, hogy mondjam, hogy irtó aranyos anime. Imádom. A karakterekkel egyszerűen nem lehet betelni, olyan édesek. Az alaptörténet jóformán csak annyi -eddig-, hogy van 5 fiú, akik kicsi koruk óta jó barátok, és most középiskolába is együtt vannak. ( Az első kettő részben, csak négy fiút ismerhetünk meg, majd a harmadik résztől kezdve jön az ötödik. ) A srácok kiskori emlékeiket idézik fel olykor-olykor, megismerhetjük a személyiségüket, régi történeteiket, valamint jönnek sorra az újabb szereplők is. Számomra az ikrek, Yuki és Yuta visz mindent. Imádom a bamba, és érdektelen természetüket, Shun-ról konkrétan ha az első rész, első 10 másodpercében nem szólal meg, azt hiszem róla, hogy lány a hosszú hajával, és az aranyos arcával. (Az már lényegtelen, hogy utána láttam meg a fiú egyenruhát rajta..) Kaname pedig az a tipikus diáktanács elnök típus (aki tényleg az!). Szemüveges, fekete hajú, okos, aki mindig bölcs dolgokat mondd, és próbál segíteni. Valamint muszáj megjegyeznem, hogy ez is olyan anime, ahol az összes szereplő nevét megtudtam azonnal jegyezni.. A rajzolása hasonlít nekem a Natsume Yuujinchou animére, amit szintén nagyon szeretek. Mindent összevetve, egy újabb olyan gyöngyszem számomra, aminek érdemes kivárni a végét.
Soldier Blue remembered him <$BlogItemDateTime$>
| comment link
2011. október 15., szombat
Hourou Musuko (The Wandering Son)
Nagyjából egy héttel ezelőtt belekezdtem egy animébe, amit azt hiszem 2-3 nap alatt(hétvégén) be is fejeztem sikeresen, mivel fent volt az összes rész. Nem kellett rá várni. Nem a grafika ragadott meg, vagy a maguk a szereplők kinézete, ami általában nálam döntő tényező, hanem az, amit ismertetőben olvastam. Abban se lőtték le a poént, de kíváncsiságból nekikezdtem. Nem bántam meg.
A történet nem egy konkrét történelmi háttéren alapszik, nem fantasy, nem horror, nincsenek benne szuperhősök, nem gyilkolnak, de még csak nem is nyomoznak benne. Akkor mitől lehet érdekes? Attól, hogy egy emberek számára talán ritka, de általános problémát vet fel. Mégpedig a nemekkel kapcsolatban.
Nagyjából vázolom fel az anime mondanivalóját, de egyúttal ezzel el is árulom az egésznek a történetét. Adott egy fiatal tizenéves fiú, aki még most van a serdülőkorában. Illetve még nincs.. hiszen ez a lényeg. A srácnak gyönyörű bőre, selymes haja, és tökéletes alakja van. Egyszerűen szép, egyszerűen lányos. Ez még nem is annyira furcsa, csak hogy a fiú már több éve azzal tölti ki a napjait, hogy lánynak öltözik. Mivel ő egyértelműen lány akar lenni. Itt a történet nem áll meg, hiszen megismerkedhetünk régi barátaival, osztálytársaival általánosból, akik ugyancsak hasonló "problémákkal" küszködnek. Az egyik lány barátja(akibe régóta szerelmes) fiú szeretne lenni, és teljes mértékben el akarja kerülni, hogy bármelyik testrésze is nőiesen kidomborodjon. A harmadik ismét egy fiú, aki saját bevallása szerint a saját neméhez vonzódik. (gyakran dicséri a férfi tanárjait, hogy milyen jól néznek ki stb.) Ezeken túl bemutatnak egy régi baráti sokszöget, régi kapcsolatokkal, újakkal, tehát egy része azt teszi ki, hogy a múltat mutatja be. Mi volt, milyen lett, honnan, hova jutottak az érzéseikkel a karakterek. A történet tehát alaposan végigfut egy szokványos úton, ami a gyerekek felnőtté válását eredményezi. Azt mutatja be, hogy min megy végig egy fiatal a serdülőkorban, milyen új dolgokkal kell számolnia a testében belül, és kívül. Számomra szép történet, aranyos karakterekkel, a grafikája az aquvarellhez hasonlít.
Gondolkoztatok, már azon, hogy talán jobban tudnátok érvényesül a másik nemben? Nyilván valaki ostobaságnak nevezné, és teljes mértékben elutasítaná az efféle gondolkodásmódot, de én teljesen egyet értek ezzel a felvetéssel: Én átérzem milyen.
Címkék: anime, hourou musuko, the wandering son
Soldier Blue remembered him <$BlogItemDateTime$>
| comment link
2011. július 17., vasárnap
Hyakujitsu no Bara (Maiden Rose)
Azt kell mondjam, hogy ez az a tipikus yaoi anime, amit szülők felügyeletébe nem érdemes megnézni, -pláne ha fiú vagy-. illetve nézheted, de akkor kérdéses, hogy melyikőtök fog jobban zavarba jönni. A Maiden Rose című animének kezdetben, -pár évvel ezelőtt- csak egy Trailer-ét láttam, de elég volt ahhoz, hogy beleszeressek. A karakterek valami gyönyörűek, főleg Taki Reizen. A fekete hajával, és a tengerkék szemeivel, a fehér bőrével szinte transzba ejtett, és így jó pár percig néztem szájtátva, meg könnyes szemekkel, és szidtam magamat, hogy miért bukkantam rá ilyen hamar, hiszen még csak a közeljövőbe se volt az a nap, amikor végre kiadják. Persze én vérmes yaoi fan módjára megpróbáltam addig lekötni magamat valami mással. Mondanom se kell, idegtépő volt. Párhónap múltán, -vagy volt az tán 1 éve is - csak rákerestem újból, és most a reményeim nem foszlottak széjjel. Fent volt, csak volt egy apró bibi. Japán felirattal. Nos mondanom se kell, nem tétováztam sokáig, azonnal elkezdtem nézni, még ha csak pár szót, és mondatot értettem belőle. Nem sokkal később szerencsém volt magyar felirattal is megnézni. Az első ovánál így kollekt ledermedtem. Az anime szexjelenetekkel kecsegtet, és nem ám a finomabbik verzióból, sajnos mind ez erőszakkal párosul. A történet mesélésébe saját szavaimmal nem is mernék belekezdeni, hiszen annyira összeszedettnek, és szépnek találom a történetet, hogy félő valamit kihagyok. Így egy Animeaddicts-on lévő történetleírást másolok be, ami részletesen beszámol az alaptörténetről.
Történet: Egy - a mi II. világháborúnkhoz mind korban, mind fegyverkezésben nagyon hasonló - alternatív háborúban játszódik a történet. Eurote nagyhatalma megtámadta a Nyugati Szövetséget (Western Alliance), így az Eurote-tal szövetséges Dheedene-nek is csatlakoznia kell a harcokhoz. A feudális Japánra igen hasonlító ország egyik fő tartományát, Reizent is elérik a csatározások. A fiatal Taki Reizen, a tartomány feje külföldi tanulmányait megszakítva hazatér, hogy vezesse csapatait és erőt öntsön a katonáiba. De nem egyedül érkezik haza, hanem egy Western Alliance-i származású férfival,Klaus von Wolfstadttal, aki az iskolai évek alatt a barátja lett. Most Klaus a nemzetiségét dobva a tartomány "kutyája", ill. Taki lovagja lesz. De a helyzet nem ilyen egyszerű. A család címerét, a "Szűzi Rózsát", vagyis a Maiden Rose-t viselő katonák parancsnokukat szinte istenként tisztelik, mivel az ország hagyományai közé tartozik, hogy a Reizen család az istenektől eredeztethető. Klaus a hagyományokról és szokásokról mit sem tudva "beszennyezi" Takit, ugyanis Klaus míg a munkában engedelmeskedik Taki minden parancsának, addig a hálószobában ő veszi át az irányítást... Taki hiába próbál ellenállni, inkább hagyja, minthogy kiderüljön a kettejük közti viszony.
Az animének 2OVA-ja van. Eddig. Bár kevés reményem van ahhoz, hogy lesz még belőle, de azért még ne írjuk le végérvényesen. Továbbá tartoznak hozzá kisebb extrák, amiben a szereplők chibi formában vannak jelen, ezáltal aranyosabb, és humorosabbá formálva egy kisebb jelenetet. Címkék: anime, Hyakujitsu no Bara, japán, Maiden Rose
Soldier Blue remembered him <$BlogItemDateTime$>
| comment link
Axis Powres Hetalia
A történelem tanulása lássuk be, mindannyiunk számára okoz egy kis nehézséget. Főleg diákok számára, ami ugye kötelező érettségi tantárgy is egyben. Viszont mi volna akkor, ha mind ezt anime formájában próbálnánk meg feldolgozni. Igen, ugyanis a japánok 2009 óta mindent elkövettek, hogy ezt az elképzelést meg is valósítsák. Az Axis Powers Hetalia c. animének a feladata nem más mint, hogy egyes történelmi múltakat, mesés formában bemutassák. Az alap történetét elmesélni nehéz volna, hiszen, ha azt nézzük nincs neki. Vagyis lehet, hogy valamennyi van, de annak szerintem se eleje, se vége nincs. A Hetalia (az anime) az első és a második világháborúban játszódó, komikus történet. Karakterei mind egy-egy országot képviselnek, természetesen ember formában, és a nevük is az, ami - pl. Németország, Olaszország, Anglia, Franciaország, stb. - valamint alaptulajdonságaik, vagy mondjuk úgy személyiségük is, a saját országukhoz igazodik. Ha jól tudom közel 40 ország képviselteti magát az animében (majd egyszer megszámolom már én is), ami legmeglepőbb volt számomra benne, hogy köztük van Magyarország is. Ahogy olvastam egy oldalon, a Hetaliát lehet szeretni, vagy utálni. Amiben lássuk be van igazság. Szeretni azért, mert a karakterek jól kidolgozottak, viccesek, utálni pedig azért, mert egyes országokat olyan szinten lealacsonyít, kigúnyol, hogy ezt szerintem is csak az adott országon belül élők érezhetik, vehetik a szívükre.
Az anime kezdésében Németország az erdőt járja, majd rátalál egy ládára, amiből furcsa nyöszörgés szűrődik ki. Mint kiderül, a ládában Olaszország hever, aki sírva könyörög "Ne ölj meg" "Bármit megteszek!" . Németország azt hiszi, erős szövetségesre lelt, ezért megpróbál vele egyezséget kötni. Később Németország rájön, hogy Olaszország nem más, mint egy tészta imádó, félős srác, aki ha baj van, akkor egyből Németországhoz rohan. Később Németország rátalál a megfelelő társra, mégpedig Japán személyében. A másik oldalon pedig ott vannak a Szövetségesek - Anglia, Franciaország, Kína, Amerika, Oroszország - akik folyamatos megfigyelés alatt tartják a kis csapatot, és elég sűrűn támadást is indítanak ellenük. Ez vonul végig az első 52 epizódon, ami soknak tűnhet, viszont a részek csupán csak 5 percesek. Megnézhető mennyiség úgy érzem, ráadásul én jól is szórakoztam rajta. Címkék: anime, Axis Powres Hetalia, japán
Soldier Blue remembered him <$BlogItemDateTime$>
| comment link
Itsuka no Kimi e
Itsuka no Kimi e ~ Zutto Soba ni Ite Hoshii Egykori önmagad felé ~ Azt kívánom, végig légy mellettem A cím magyarra lefordítva körülbelül ennyit tesz.
A történet egyszerűen indul, aztán kezd bonyolódni.
Hayase egy hétvégi kajakozás közben a vízbe borul. Miután kivonszolják a partra, senki sem tudja mit kell tenni, egy srác rohan oda, mégpedig Noboru, az új ifjú fotózseni, aki következő héten kezdené az iskolát. A fiút mesterséges lélegeztetéssel újra éleszti. A következő napokban Hayase nem tudja mit tegyen, kissé össze van zavarodva. Meg szeretné köszönni, de nem tudja, hogy kezdjen hozzá. Barátai is gúnyolódnak vele, a parton történtek miatt, bár látszólag, ügyet sem vet rá. Egy este hazafelé menet meglát egy szőke hajú srácot, akiről nem sokkal később kiderül, hogy Noboru ikertestvére, Ryu, aki belsőleg viszont teljesen ellentéte öccsének. Iszik, cigizik, és nagyszájú. Ennek ellenére Hayase összehaverkodik Ryu-val, de Noboru a lelkére köti, hogy vigyázzon testvérével. A film vége meglepetésekkel kecsegtet, én érdemesnek tartom megnézni, viszont csóknál, ölelésnél többet nem látni benne. Címkék: dorama, itsuka no kimi e, japán
Soldier Blue remembered him <$BlogItemDateTime$>
| comment link
2011. július 8., péntek
Boys Love 2
Meg kell ejteni valahol az első bejegyzést. Most egy japán doramával kezdeném. A film az első részéhez a Boys Love-hoz hasonlóan, szintén igen kecsegtető eredményekkel tért vissza 2007-ben. Első ránézésre a főszereplőből ítélve, mindenki az gondolná, hogy ez a film folytatása lenne, hiszen a főszerepet továbbra is Kotani Yoshikazu foglalja el, aztán a kezdésnél is lehetne arra okunk, hogy hasonló következtetéseket vonjunk le. A történetben Aoi Kairu (Kotani Yoshikazu) egy tekintélyes bentlakásos fiúiskolában tanít, ami csak gazdagok gyerekeinek van fenntartva. Egy nap főhősünk lefekszik egy prostituált fiúval. Az együttlét után Aoi elmondja, hogy pont ezelőtti nap szakított a kedvesével, (hogy férfi, vagy nő nem derül ki) és csak egy kisebb vigasztalásért tette azt, amit. A fiú azonban úgy gondolja nem hagyja elszontyolodni a férfit, ezért elkéri a telefonszámát, és megígéri, hogy értelmet ad az életének. Nem sokkal később az iskolába bekerül egy új diák Sora, (Kanno Atsumi) aki történetesen az a srác, akivel a tanár megismerkedett. Kairu úgy dönt, elfelejti a múltat, és ezért arra törekszik, hogy ne legyen semmi komolyabb köztük, a tanár-diák kapcsolaton kívül, de Sora ebbe nem nyugszik bele.. Maga a film elragadó. Továbbra is becsempészték azokat a felbukkanó idézeteket, amik a helyzet súlyosságát hangoztatják, ez mély érzelmi hangulatot eredményez, és egyedinek hat. Elsőre azt írtam volna, hogy zavarba ejtő jelenetekkel most igazán nem kecsegtetett, de ahogy jobban végigpörgetem a képkockákat, hazugság lenne ezt mondani. Noha szexuális jellegű, komolyabb testi együttlét nincs benne, meztelen férfitestek viszont dögivel. Persze csak hátulról, és nem kizárólag csak felsőtestek.. A szereplőkkel nincs bajom. Helyesek, és a rájuk kiszabott karaktereket jól, és hitelesen alakítják.
Címkék: Boys Love 2, dorama, japán
Soldier Blue remembered him <$BlogItemDateTime$>
| comment link
|
the*girl
Name: the|girl Age:
something
Job: none|now
From: the|beach
recent*breaks
Kimi to Boku
Hourou Musuko (The Wandering Son)
Hyakujitsu no Bara (Maiden Rose)
Axis Powres Hetalia
Itsuka no Kimi e
Boys Love 2
past*loves
július 2011 október 2011
other*guys
blog-1
blog-2
blog-3
the*cafe
paste the tagboard codes -HERE-
heartbreakers
link-a
link-b
link-c
therapists
Blogger
BlogSkins
Clone
memories of him
designed by Clone,
only at blogskins
|